Kiemelt cikk 2

A nyolcezer forintos repjegy meséje...
(képek hamarosan érkeznek a cikkbe)

Hol volt, hol nem volt, a 8000 Ft-os jegy története...

Történt ugyanis két főhősünkkel, Antallal és Róberttel, hogy rábukkantak egy Dubaiból Manilába tartó repülőjáratra ebben az árban.
Gyorsan le is csaptak rá és mi történt 9 hónap múlva? Na mi? Hát elrepültek oda.

Valóban ennyire meseszerűnek tűnt ez akkor és mi sem akartuk elhinni, hogy ilyen létezik, de most már tudjuk…

2015. november 14-én indulás a télből a nyárba; más szóval 5 óra utazàs utàn megérkeztünk Dubaiba a "pizsamàsokhoz" (ahogy én hívom őket az öltözetük miatt).
Belèptetéskor a vàmtiszt cukorkàval fogadott (szerencsére a hálóingét nem tárta szét), érdemes hozni belőle egyet.
Rövid pénzvàltàst követően megvettük a NOL kàrtyànkat (helyi tömegközlekedéshez szükséges màgneskàrtya), majd bebuszoztunk a metróig, de màr 23 óra utàn pàr perccel érkeztünk, amikor elment az utolsó szerelvèny (innen még taxi a szállásunkra 75 AED *dirham - 32 km).

15-én felvettük autònkat, s Abu Dhabiba, a [Yas Waterworld] felé vettük az irànyt (Ebay-en lehet venni előre kupont, amivel egy jegy àràért ketten mehetnek be). Érdekes kis vízi vidàmpark a maga sokrétű csúszdarendszerével és egy kicsit kalózosra sikerült kialakítàsàval.

Itt a Liwa Loop csúszdàt emelnèm ki, 8-9 màsodpercnyi adrenalinsokk. Beszàllsz egy zàrt kabinba, egy gép visszaszàmol...three...two...one... és megnyílik a föld. Gyakorlatilag majdnem szabadesésben zuhansz egy jó 8-10 métert, s ezutàn a zàrt cső egy kisebb emelkedés követően újra hirtelen esésbe kezd. Ez màr az a kategória, hogy hiàba akarod csendben élvezni a csúszàst, valamilyen módon ùgyis hangja lesz...

Harmadik ott töltött napunkon ismét Abu Dhabi felé autóztunk. Előbb a [Sheik Zayed Grand Mosque] került meglàtogatàsra (a 8. legnagyobb mecset a vilàgon, egyszerre 40 ezer hívőt tud befogadni, itt talàlható a vilàg legnagyobb egybefüggő perzsaszőnyege a maga 5700 négyzetméterével, s itt lóg bolygónk legnagyobb 10 méter àtmérőjű és 15 méter magas Swarowski kristàlycsillàra), majd az [Emirates Palace] szállodát néztük körbe, amennyire lehetett (Abu Dhabi vàlasza Dubai 7 csillagos szàllodàjàra a Burj Al Arab-ra. 2005-ös épülésekor a legdràgàbban épített hotel jelzőt viselte. 1002 db egyedi kivitelezésű Swarowski csillàrt szàmlàl. Szàmokban jóformàn kifejezhetetlen nagysàga: 100 hektàros területen terül el, 1,3 km-es tengerparttal rendelkezik. Maga az épület 1 km hosszú ès 200-250 m széles. A bàrban az ínyencek rendelhetnek 3,5 millió forintos konyakot, japàn Kobe marhàt és van a konyhàban 2kg Albino kaviàr is, amiből az egész vilàgon évente mindössze 6kg-ot termelnek).

Az Emirátusokban autóval közlekedőknek akad egy jó és egy rossz hírem. Autópályàn [Salik]-nak nevezett útdíj van érvényben, ami nekünk a 2 Dubai - Abu Dhabira 124 AED lett, viszont az üzemanyag 2015 novemberben àtszàmolva 135 forintnak felelt meg.

Még az este a Dubai Mall egyik gyorséttermében (Philly Cheese Steak) sikerült olyan étellel kiszolgàlniuk, ami reggelre meggyötört.
A gyomorrontàs ilyen kalandos túràn nemcsak futó kellemetlenség, hanem komoly nyavalya: az ember végtagjaiból kiszalad minden erő, közérzete nyomasztó lesz, életkedve ès kitartàsa egyarànt elpàrolog.

17-én tiszteletünket tettük a büszkeségükként szolgàló [Burj Khalifa] 124-125. emeletén (a jegy 130 AED, interneten meg lehet előre venni. Mindenki eldöntheti kinek ér meg ennyit és kinek nem, de mi kívàncsiak voltunk rà). Ezek utàn úgy határoztunk, hogy lemegyünk a partra.

Bàgyadtan nyúltam el a Jumeirah Public Beach strandjàn, vàrva, hogy jobban legyek. Némi pihenés utàn, làtva a közel 30 fokos vizet a homokos tengerparttal, erőt vettem magamon és megfeledkezve gyomorkeserveimről, megmàrtóztam. Üdítően hatott az érzés, bàr a mesterkélt làtvàny ezzel a betonmetropolisszal és a gazdagon pöffeszkedő hotelekkel inkàbb a nagy kèkség felè irànyította tekintetem. A Perzsa-öböl 30 fokos vize...végre.

1-2 óra fürdőzés utàn azonban indulni kellett a reptérre.

A szőrös képű "pizsamàs" baràtunk csak pàr szóra tartott fel kilépéskor:
-      Where are you from? (Honnan szàrmazol?)
-      Hungary
-      Hmm, Hungary? Many Syrian people there, right? (Ott sok szíriai van, ugye?)
Nem akartam sem politikai beszélgetésbe, sem vicceskedésbe belemerülni, így röviden –No - vàlasszal feleltem és màr kaptam is a pecsétet.

Ezt követően jött a reptéri vàrakozàsok sora, ugyanis időközben a Fülöp-szigeteken megkezdődött az [APEC] konferencia, minek hatàsàra az eredetileg 23:10-re kiírt jàratunkat 2:30...3:00...5:00-ra toltàk és màr 6:30-kor meg is kezdődött a beszàllàs a manilai reptér felé (ez persze ugyancsak módosult a kb 100 km-re lévő Clark reptérre Angel Citybe). De, hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, a célàllomàsunkról induló első repülőnket is törölték (Boracay), és így ugrott a White Beach làtogatàsunk.

Megérkezés utàn gyors rögtönzést követően foglaltunk egy repülőjegyet Tagbilaranra (Bohol), s hozzàigazítottuk szàllàsunkat, hogy legalàbb egy nappal előbb elérjük màsodik kitűzött célunkat.

A röpke 17 óràs vàrakozàsunk alatt jót mulattunk a helyiek jellegzetes szokàsain és a sajàt szenvedéseinken is. Szinte mindenki megszàllottan fènykèpezi sajàt magàt, különböző emotikonokkal kiegèszítve elütik az időt. Anti baràtom pedig egyenesen helyi làtvànyossàgként szolgàlt a maga közel 2 méterével a mellette szaladgàló törpikék mellett, akik neki könyökmagassàgban cirkàltak megrökönyödött arccal óriàsunk mellett.

Természetesen az időben indulàs most sem jàrt sikerrel, s bàr làtszólag technikai akadàlya nem volt indulàsunknak, de mégis, a 8-10 nevetgélő helyi alkalmazott 50 perccel megtolta felszállásunkat. Cserébe (úgy làtszik helyi szokàs) a repülőn egy-egy kis jàtékkal szórakoztattak bennünket. Példàul promóciós terméket kap, aki felismeri a légiutaskísérő àltal énekelt karaoke dalt.

Itt térnék ki azok kedvéért, akik màr hallottak a Dubaiban alkalmatos tùlzott légkondicionàlàsról...itt ez hatvànyozottan igaz. Hosszùnadràgban, pulóverben fàztunk sokszor a filippinó repülőkön és reptereken. Szintén helyi specialitás a párologtatós „fagyasztós” légkondi az országon belüli járatokon, ami elég bizarr látványt nyújtott az első úton.

Délután 4 óra magassàgàban landoltunk Tagbilaran óriàsi (1 pàlyàs) repülőterén Airbus A320 repülőnkkel. Azonnal ki is próbàltunk egy [triciklit], ahogy a helyiek nevezik (oldakocsis motorrà alakított tàkolmàny, amivel 2 utast lehet szàllítani optimàlis esetben a fedett oldalkocsiban ill. még egy embernek jut hely a motoron a sofőr mögött). 100 PHP (Peso) ellenèben az öreg, akit fogtunk, bevitt a vàrosba egy Dong Juan nevű étterembe, ahol sikerült egy kis helyi specialitàshoz jutni. (Ha valaki erre jàr a Dong Juan 2 személyes rizstálat csak ajànlani tudom egy kis San Miguel vagy Red Horse sörrel).

Teli gyomorral kicsit tùlzottan optimistàn talàn, de nekivàgtunk, hogy elsétàlunk a közel 10 km-re (Panglao közepén) lévő szállàsunkra. Csak azt felejtettük el, hogy a 9 kilós tàskànk nem lett könnyebb. 2-3 km utàn leintettünk 2 helyi motoros "banditàt" és újabb 100 PHP fejèben màr perceken belül a szállàsunkon is voltunk (Claire's Cabin). Másik utazási lehetőség lehetett volna a [jeepney], amit talán itthon egy „személyes igényekre szabott” kisbusznak definiálnánk. Kifestik, felöltöztetik és büszkén mutogatják, miközben a malactól a rizsig mindent szállítanak rajta az emberek mellett. Gyakorlatilag azt, ami épp ráfér. Vicces látvány.

A helyi szokàsok és az életvitel megintcsak tartogattak meglepetést. Egyik ilyen, hogy sok helyen kismotor is jàr a szàllàshoz, a màsik màr kellemetlenebb...melegvíz viszont nem.

Gyors reggelit követően tàvoztunk és hamar kerestünk egy motorbérlő céget, ahonnan 500 PHP napi díj fejében ùjabb kétkerekűvel bővültünk. Ez a módja a sziget megtekintésének sokkal nagyobb szabadsàgot ad és bàr aznap közel 200 km-t hajtottunk, de minden percét élveztük. (A forgalomban kevés gyakorlattal rendelkezőknek ez lehet kissé alkalmatlan hely a gyakorlàsra, mert mindenki dudàl minden mozdulatra, főleg előzésnél és a helyiek nem a KRESZ szabàlyait magoljàk szabadidejükben, az fix).

Alburquerque-n keresztül Loay-nal balra fordultunk (bàr utcajelzéseknek és útjelző tàblàknak eléggé híjàn vannak) és Loboc mellett elrobogva a [Man-Made Forest]-en àt, egyenesen a [Chocolate Hills] (50 PHP) làtvànyossàghoz robogtunk (Szabàlyos kúp formàjú alakzatok, felszínükön durva gyep talàlható, mely az esős évszakban zöld, de februàr és màjus között megbarnul, innen kapta a vidék a nevét. A dombok Bohol középső részén egy mészkőfennsíkon egymàshoz közel àllnak. Eredetüket homàly fedi, mert a vilàg semelyik màs mészkőképződményéhez nem hasonlítanak, példàul nincsenek bennük barlangok. A jelenleg is elfogadott magyaràzat szerint azonban a felszínt esők eróziója koptatta ilyenre. A helyiek viszont Arago óriàst idézik fel, aki szerelmes lett egy halandóba és elrabolta a lànyt, aki hamarosan elhunyt, s a hegyek Arago könnycseppjeiből keletkeztek).

Visszatérve óriàsunk mesevilàgàból a sziget híres kis lakóit indultunk felkutatni.

Ha annyit írok, hogy Carlito syrichta vagy [Philippine Tarsier], valószínűleg senkinek nem ugrik be, hogy azokról a kis 80-165 g súlyú, 9-16 cm-es kis gülüszemű makikról beszélek, akik màra màr rezervàtumba (60 PHP) kényszerültek. Ezek a kis nyomi àllatok testük méretének 40-szeresére képesek elugrani, bàr ottlétünkkor egyikük csak szolíd fejelfordítàssal jelezte, hogy él. Ők azok, akiknek a legnagyobb a szemük az emlősök között testük méretéhez viszonyítva (ami egyébként még az agyuknàl is nagyobb). A làtogatàs utàn egy frissen lékelt kókuszdióval enyhítettük szomjunkat (25 PHP).

Elhaladtunk a híres boholi piton mellett is, de inkàbb a Sipatan folyó felett àtívelő "Hanging bridge" (20 PHP), avagy függőhíd érdekelt minket jobban.

Pàr méterrel a víz felett egy bambusz gyalogos hídon sétàlhatunk àt a tùlpartra, majd vissza.

Leíràsok említenek itt egy "The buko king" (buko = kókuszdió) nevű illetőt, aki ki tudja bontani a zöld kókuszdiót 10 màsodperc alatt csupàn a fogàt hasznàlva (érkezésünkkor épp nem volt szolgàlatban).

Lévén, hogy időnk egyre csak fogyott, leszàguldottunk a leghíresebb strandra ([Alona Beach]), ahol mèg vilàgosban sikerült egyet csobbanni.

Itt futottunk bele pàr spanyol fazonba, akik màr enyhén toxikàlt àllapotban dülöngélve azon viccelődtek éppen, hogy egyikük, a körülbelül 185-190 magas sràc a legmagasabb a szigeten. Nem telt bele fél perc és hangos röhögés tört ki, mikor Antival megjelentünk. Ilyen ez a mai vilàg...a 30 màsodperces tünkdöklések kora.

A nap zàràsaként az egyik helyi étteremben egy helyi sült hallal (White Snapper – fehér sügér) és egy feles filippinó rummal (Tanduay) zàrtuk az estét.

Tagbilarani utolsó napunk reggelén korai kelés utàn mèg megnèztük koràn az Alona Beachet 1-2 óra erejéig, kötöttem egy kisebb üzletet egy helyi kalózzal (kis ladikos halàsz, aki engedély nélkül àrulta portékàjàt némi betevőrevaló fejében), majd leadtuk a motort és iràny a reptér.

Természetesen itt is egy óra késéssel indultunk meg Manilàba (ekkor mèg bizakodva, a 150 PHP reptèri díj kifizetése után), hogy tovàbbrepüljünk Palawan szigetére (Puerto Princesa).

Ezùttal az időjàràs fordult ellenünk, ugyanis a 17:35-re kiírt gépünkbe 18:50-kor beszàlltunk, majd pàr perc mùlva kitessékelték az összes utast. Közlemény: erős a szél a célàllomàson. Reggel 5-re àtrakjuk a jàratot, addig mindenki foglalja el magàt...köszi. (Immàron a 3. reptéri éjszaka, szinte màr otthon érezzük magunkat a terminàl göcsörtös padjain/padlójàn, s előttem lebeg Victor Navorski karaktere a Terminal című filmből...de hol van Amilia Warren?)

Reggel 3 óra: megkezdődik újra a check-in procedúra, lehet újra elővenni az útleveleket ès megint átmenni az ellenőrző kapun (...de hogy minden reptéren kétszer, az màr nonszensz).

5 óra után nem sokkal (természetesen a pontos indulás, mint olyan, itt nem létezik) felszálltunk - megannyi mikroalvás mellett nyúzottan landoltunk 1 óra 10 perc repülést követően Puerto Princesában.

Rendkívül fülledt meleg fogadott a törpike reptéren, ami mellett a főutcán lehet simán elmennék, ha nem tudjuk, mi az.

Gyorsan fogtunk egy triciklit ès elvitettük magunkat (50 php) a kisbuszos tàrsasághoz, akik 5 órás menetidővel vállalják az El Nido transzfert. Megvettük oda-vissza jegyünket (1100 PHP), valamint legfoglaltuk a másnapi hajókázós túránkat (2000 PHP).

Mivel idő szűkèben voltunk ès több dolog èrdekelt, ezèrt az összevont (A+C) kirándulàst tartottuk a legjobb megoldásnak.

Egy óràs várakozás után végre megtelt a kisbusz is és rohanó tempòban futottunk neki a kanyargós útnak. Sokat ugyan nem láttam a tájból, de azt èrzékeltem, hogy mint egy rongybaba jobbra-balra csapódok. Fèlúton egy 30 perces megálló közbeiktatása után elgémberedve, de dèlre megérkeztünk az el nidoi buszterminálra, onnan pedig begyalogoltunk 1 km-re az Ipil Suites nevű szállásunkra.

Gyors check-in, ebèd a szomszédban és fogtunk is egy triciklist (120 PHP), hogy vigyen el bennünket a [Las Cabanas] beachre. Fehérhomokos tengerpart, kókuszpálmák, 1-2 szolíd bár halk zenèvel, előttünk pàr sziget és viszonylag kevés ember a parton. A làtvàny magàval ragadó, s bàr élővilàga a víz alatt nem mondható gazdagnak (viszonyítva Alona Beach tengericsillaggal borított partjàhoz), itt inkàbb a víz és a körülöttünk terpeszkedő szigetek ejtettek rabul.

Pàr száz mètert tovàbb csoszogva a homokban pedig turistàktól mentes helyet is felfedezhet magànak a kívàncsi kalandor.

Aki szereti a fotózàst, mint mi, ez rendkívül nagy értèk tud lenni, főleg egy ilyen nem mindennapi helyen.

Megvàrtuk, hogy az a nagy fényes gömb az égen egyre lejjebb és lejjebb araszoljon, beàllítottuk a fotóapparatokat és vàrtuk az attrakciót...megérte.

Benedek Istvàn szavai jutnak az eszembe:
„A nap elvégzi alkonyati színjàtékàt, s hízott gömböcként tűnik el a horizonton, magunkra hagyva egy újabb pàr óràra.”

Miutàn visszatértünk este a szàllàsra, felkerestük a helyi [Art Café] vendéglőt, ami talàn El Nido legelegànsabb étterme. A helyen szinte minden van ("mint a jó bótba"): repülőjegy ügyintézés, souvenir, étel, ital, bankkàrtyàs fizetèsi lehetősèg. Itt ajànlanàm a helyi specialitàst a mango shake-et, amit tényleg pàratlanul kèszítenek el, de többfèle gyümölcsből lehet hasonló italokat kèrni. Ételek szempontjàból ez inkàbb egy európaibb szàjakra igazított hely, de aki valami helyire vàgyna, a közelben bőségesen vàlogathat.

Érdekes módon azonban itt viszonylag koràn, 9-10 környèkèn az egèsz faluban kikopik az èlet, az emberek nyugovóra térnek, bezàr a bazàr ès mindenki a korai kelésre összpontosít, mi is így tettünk.

23-àn reggel egy kis nyikhaj tízéves forma sràc bukkant elő (meglepően pontosan) ès jelentette be: I'm your tourguide (Hogy te lennèl a túravezetőnk? Ajjaj :), jól van öcsi, nyugszik-fekszik, mutasd az utat, követünk...). Aztàn persze kiderült, hogy csak a partig.

Szerencsènk volt, mert csapatunk csupàn 6 turistàból àllt (2 orosz ès 2 brit) így elég keveset kellett egymàsra vàrni a napi megàllókon.

Vannak az èlet "követel" oldalán adóssàgok, amiket a sorsnak előbb-utóbb tèríteni kell - ilyen volt számomra ez a hajóút is. Az élet tartozott vele, nekem pedig tennem kellett érte, hogy meg is valósuljon, mert hàt mire valók az àlmok, ha csak àbràndozunk róluk?

Először a Helicopter Island-ot pillantottuk meg (kicsi homokos tengerpart, 20 percnyi korallnézegetéssel, kicsi halakkal, akik kívàncsian ùszkálnak körülöttünk a parti sziklàkhoz közel. Gyakorlatlanabb úszók figyeljenek oda a parközeli sodràsra, mert könnyen tàvolra lehet kerülni, vagy sziklànak csapódni)....
Hidden Beach (egy a tengerből két oldalról benyúló kicsi védett mini lagúna, legbelül falatnyi homokos parttal, ahonnan kitűnő ràlàtàs nyílik a hàborítatlan 30 fokos sötétkék tengerre és a parközelben megtörő hullàmokra, melyek türkiz színben folytatòdnak felénk közeledve...
Mantiloc Island (Mantiloc Shrine – egy kis szentély vàrja az ide làtogatòkat, s ezt megtekintve pàr lépcsőfokkal feljebb gyönyörű kilàtàs fogad a környező szigetek felé)...
Secret Beach (egy jó kétemberes résen keresztülúszva lehet megközelíteni ezt az alig 20 méter széles kicsi rejtett partot a sziget belsejében. Alex Garland fejében is ideutazásakor fogalmazódtak meg azok a gondolatok, melyből később a Part című könyv és a nagysikerű film is született Leonardo Di Caprioval a főszerepben.)...
Big Lagoon (ahogy a neve is sugallja egy viszonyag szélesebb lagúna, ahovà könnyűszerrel bejuthat a turista és nagyjàból derékig-nyakig érő vízben úszkàlva kémlelheti pàr szàz méteren keresztül a tenger kincseit. Itt volt alkalmam, talàlkozni Nemo-val (Bohóchal) is. Produkàlta kicsit magàt a kis mitugràsz :))...
Small Lagoon (Vigyàzat, a halak harapnak! Kezdhetném így is mondanivalómat, hiszen a külső részen valóban akad pàr kis nyughatatlan agresszív hal, aki tènyleg beleharap a làtogató lábàba. Amikor először olvastam róla még otthon, csak kacagtam, de amikor a vàdlimba kóstolt a kis mocsok, akkor màr ez nem is tűnt olyan viccesnek. Alà is merültem, hogy megnézzem, mivel àllok szemben és valóban rugdostam a halat célozva, akkor tàvolodott, majd azonnal mint egy kis harci eb tàmadott ez a kis krémszínű szörnyeteg. Itt hasonlóan a Big Lagoonhoz, adott a lehetőség kicsit felfedezni a víz alatti vilàg szépségeit. Ami a helyi extra, hogy beúszhatunk egy boltíves szikla alatt belsőbb régiókba is, de màr zavarosabb víz fogad, s legbelül pedig egy kis barlang. Jobb óvatosnak lenni, medúzák is vannak a vízben. Kajakbérlést is rendszeresítettek itt, persze felàrért. Megtehettem volna, hogy bérlek, de ezen az érintetlen vidéken nem azt a 100-200 pesot sajnàltam, hanem "megvetésemmel sújtottam" a civilizàció eszközeivel kényelmessé tett lagúnajàràst)...
Entulala Island (a nap lezàràsaképp egy 500-600 méter széles homokos parton kötött ki hajónk, ahol kis bambuszkunyhókban terpeszkedhettek el az arra vàgyók, esetleg egy kis folyadékot magukhoz vehettek a "lokàlban", de mi csak serényen dokumentàltuk a körülöttünk lévő tàjat).

Este a parton egy sült hal (Red Snapper) elfogyasztàsa utàn, visszasiettünk a szàllásra ès felvettük hàtizsàkunkat, majd kicsattogtunk az utolsó buszhoz (22 óra), hogy eljussunk Puerto Princesaba.

Nem akartuk a véletlenre bízni, làtvàn hogy menyire nem èrdekli őket az idő múlàsa és màr fél 3-ra a reptéren is voltunk. Itt délig mèg a szokásos vàrakozàs, nyomorgàs, egy kis késès (fèl óra) a rend kedvéért, majd érkezés Manilàba. A 4-es terminàlról taxi a 3-asra (300 PHP), mèg egy utolsò reptéri lehùzàs airport fee nèven (550 PHP) ès megkezdtük 8 òra 45 perces repülèsünket Dubai felè.

A szokàsos csigatempós beléptetést követően még pont elértük az utolsó metrót, így könnyedén foglaltuk el szàllàsunkat az Al Fahidi megàlló közelében.

A 25-i nap kicsit màr lazàbban indult. Elmetróztunk a Dubai Marina megàllóig és megtekintettük a Marina Bay-t, ami ugyancsak egy felhőkarcolókkal tűzdelt vidék (mint a Burj Khalifa közelében). Innen àtsétàltunk a Palm (pàlmafa sziget) bejàratàhoz, majd a kívàncsisàgtól vezérelve kibattyogtunk a végéig. Azonban az utolsó szakasznàl egy alagúthoz értünk, ahova kiraktàk a gyalogosoknak belépni tàblàt.

Kissé rossz szàjízzel, de az utolsó pàr szàz métert letaxiztuk (2 óra gyaloglàs utàn), majd kívülről vetettünk egy pillantàst az [Atlantis] Hotel sziluettjére és tettünk egy kört a làtogatók szàmàra fenntartott részen.

Ahogy egy magyar turistasràc szàjàból hallottuk "nincs ebben semmi fancy, csak az a lyuk a közepén érdekes", mi sem tudtuk egy mosolynàl többel kommentàlni, s keresni a visszafelé tartó vasutat.

Itt konstatàltuk, hogy a NOL kàrtya erre a vonalra mit sem ér, így ki kellett perkàlni a 15 dirhamos vonaljegyet.

Utunkat ezutàn a [Mall of the Emirates] felé vettük, aminek érdekessége a vilàg első beltèri sípàlyàja (Ski Dubai), ahol összesen 5 pàlyàn egy 85 m magas dombról csúszhat le a kívàncsi turista. Màsik làtvànyossàga az a mozi, ahol a mozijegyek és ülőhelyek àràban is vàlogathatunk bőven (legolcsóbb 35 AED, legdràgàbb 160 AED). Ottlétünkkor a 33 című filmet néztük meg, bàr csodàlkozva nyugtàztuk, hogy a teremben az első pàr fotel kissé öblösebb (VIP, első sor), az utàna lévő 5-6 sorban székek màr normàl kivitelben, de még mindig felàrasak, majd onnantól jön a "pórnép".

Itt jegyzem meg, hogy nekem első sorból nézni moziban egy filmet pontosan 0 élvezeti értékkel bír, ugyanis kitörik a nyakam a közeli vàszon miatt, na de hàt nem vagyunk egyformàk, jó nekem a hàtul közép is :).

26–àn egy a Dubai Desert Safari névre elkeresztelt út jutott osztàlyrészünknek. Kicsattogtunk hàt a Deira City Center megàllóhoz...de nem jöttek értünk, úgyhogy kicsit csàszkàltunk az ottani bevàsàrlóközpontban, majd kipróbàltuk a teveburgert egy [Local House Restaurant]-nak elkeresztelt helyen (kicsit ràgós a húsa).

Màsnap egy kis strandolás a Marina Beach-en és a végére már indulásig ez is maradt konstans programunk, leszámítva a halpiac és aranypiac felé tett röpke látogatásunkat.

Ezt az utat tudtuk kihozni a legendás 8000 Ft-os repjegyből. Köszönjük a rendszereknek a lehetőséget, hogy biztosították számunkra ezt a jegyet.
Ennyi volt a móka mára, zárul Miki mókatára.
Szép álmokat és jó pihenést.
Mindenki álmodja azt amire vágyik… és tegyen is érte.