Horvátország - Dubrovnik túra

 

 

Mostar

(ejtsd: mosztár) város és község Bosznia-Hercegovina déli részén, Hercegovina-Neretvai kanton székhelye, Hercegovina legnagyobb települése, a boszniai horvátok kulturális, politikai központja.  A város nevét az azt keresztülszelő Neretva folyón álló hidak egyikéről, az úgynevezett „Öreg hídról” kapta (szerbhorvátul Most stari vagy Stari most; most = híd, stari = öreg). A középkori oszmán épületegyüttest felvonultató kisváros Bosznia-Hercegovina egyik fő turisztikai látnivalója. Az Öreg híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik. A polgárháborúban lerombolták, majd 2005-ben ismét régi alakjában építették újjá. A délszláv háború alatt Mostar számított a horvát kisebbség által kikiáltott, de hivatalosan soha el nem ismert Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság de jure fővárosának. A város etnikailag még mindig megosztott. A bosnyákoknak és a horvátoknak is külön egyetemük van. Mostar jelenleg is Hercegovina gazdasági központja, az ipari zóna a város nyugati részén alakult ki. Bosznia-Hercegovina legmelegebb városa: nyáron a hőmérséklet a 45 °C-ot is elérheti.

Miután megnéztük a hidat, tovább folytatjuk utunkat Dubrovnik felé, de még előtte teszünk egy kitérőt Blagaj-nál, ahol a Buna folyó mellett megnézünk egy kis kolostort és egy vízesést, majd folytatjuk utunkat Dubrovnikba, ahol először elfoglaljuk a szállásunkat itt, kicsit megpihenünk és bemegyünk az óvárost megnézni.

Dubrovnik 

régi magyar nevén Raguza (horvátul Dubrovnik, latinul Rausium később Ragusium, olaszul Ragusa), város és kikötő Horvátországban, az ország legdélibb részén, az Adria partján. Dubrovnik-Neretva megye székhelye, lakosainak száma 43 728. Az Adria gyöngyének nevezett várost korábban a Délszláv Athénnek is titulálták. A középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja, a Raguzai Köztársaság székhelye és hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa is volt. Virágkorát a 15. és 16. században élte, amikor 40 000 lakosával Európa legnagyobb városai közé tartozott. I. Lajos magyar király 1358-ban megszerezte Velencétől és egészen 1526-ig a magyar korona része volt. A város egyúttal a horvát művészet, a horvát nyelv és irodalom egyik központja, lakhelye sok híres költőnek, írónak, festőművésznek és tudósnak. Központja 1979 óta a Kulturális Világörökség részét képezi.

Története

A település keletkezésének története részben legendás elemeket is tartalmaz, valószínű azonban, hogy a város keletkezése kapcsolatba hozható az Epidaurum (mai nevén Cavtat) nevű római város 7. századbeli pusztulásával. Epidaurum régi település, valószínűleg korai görög kolónia volt, erről azonban nincsenek szilárd bizonyítékok. A város már a rómaiak korában is jelentős település és fontos cserekereskedelmi hely volt. A 4. században egy erős földrengés komoly pusztítást végzett, és jelentős részei a tengerbe süllyedtek.

Az avar szövetségben támadó szlávok Epidaurumot lerombolták, életben maradt lakói a Laus nevű sziklasziget erdőibe menekültek. Laus vagy Lava görögül sziklát, latinul lejtőt, szakadékot (szurdokot) jelent, és olyan szigetre vonatkozik, amelynek a tenger felőli meredek oldalát számtalan szirt alkotja.

A középkorban

A sziget és a szárazföld között szűk tengerszoros nyúlt el oly módon, hogy a szigeten létesített települést a tenger és a szárazföld felől is védte. A menekültek érkezését megelőzően a sziget bizonyára már lakott volt, ezért népessége jócskán megnövekedett. A legújabb archeológiai kutatások és különösen Dubrovnik korai, 7. századi házainak feltárása alapján úgy tűnik, hogy – Velence és Split alapításához hasonlóan ezt a várost is menekültek alapították.

Közben Raguzánál a tengerszoros és az öböl szárazföldi partszakaszaira horvát népesség is települt, ez a hely a környező erdőségektől a Dubrovnik (dubrava=tölgyes) nevet kapta. Idővel állandósult a két település közti közlekedés (érintkezés), és megkezdődött a szárazföldi horvát lakosság és a szigeten lakó római népesség keveredése, egybeolvadása. A mai város tehát két kisváros, Laus és Dubrava egyesítésével keletkezett. A város a Ragusa, avagy Ragusium nevet kapta, és alapításától kezdve a Bizánci Birodalom fennhatósága alatt állt. A dubrovniki katedrális renoválásakor derült ki, hogy már a 7. században is állt ott egy templom. Első említése 850-ből való. A 9. században már fejlett municipium, olyan erős bástyákkal, védművekkel, hogy a szaracénok 15 hónapos körülzárásának is ellen tudott állni. A védelemben Bizánc hadihajói is segítséget nyújtottak. A dubrovniki érsekséget a 10. században alapították.

A 10–11. század során a szárazföld és a sziget közti keskeny tengeröböl áradások következtében lassan eliszaposodott, sőt a 11. század végére teljesen fel is töltődött. Ott, ahol a sziget és a szárazföld összekapcsolódott, manapság Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcája, a Stradun található. Végül a 12. század során a két település teljesen egybefolyt, és egy olyan közös védőműrendszert létesítettek, amely mindkét településrészt körülfogta. Végül a 13. században ehhez az északi előváros is csatlakozott. Szabályozták az utcahálózatot, és ezzel a város felvette a jelenlegi formáját és szerkezetét.

Magának a Dubrovnik névnek az első említése 1189-ből, a boszniai Kulin bán egyik okiratában szerepel. Ebben a bán kereskedelmi privilégiumot adományozott Dubrovniknak. Ezen kívül Dubrovnik neve megjelenik Pfaffen Dulkjanin 12. századi krónikájában is. Ebben írója azt a tényt közli, hogy a Laus-szigeti római lakosság a horvát nemzeti többség keretei közti izoláltsága még mindig megvan, és megemlíti, hogy a településegyesítési folyamatot fel kellene gyorsítani név-összevonással, hogy a rómaiak a bizánci „Themetes Dalmatien” más területeihez hasonlóan asszimilálódjanak. A 14. században a horvátosítási folyamat már befejeződött. Ennek lett az eredménye az, hogy a városban rövidesen virágzó horvát nyelvű irodalmi tevékenység jött létre.

1132-ben az arabok elleni háborúban a dubrovniki hajók a bizánci flottához csatlakoztak. 1153-ban Al-Idríszi arab szerző azt írja, hogy a korabeli Horvátország területének legjelentősebb városa Raguza (ekkoriban inkább a Raguza/Ragusinum elnevezést használták), Dubrovniknak sok hajója van, amelyek távoli tengeri utazásokat hajtanak végre.

Dubrovnik és Pisa 1169-ben a Bizánc és Pisa közötti mediterrán térségben való tengeri kereskedelemről kötöttek szerződést, a 12. század végéig pedig már számos adriai várossal volt kereskedelmi szerződése, köztük Molfetta, Ravenna, Fano, Ancona, Monopoli, Bari, Termoli, Rovinj és Kotor városaival. Különösen fontosak voltak azok a közbenjárási (együttműködési) szerződések, amelyeket Dubrovnik szárazföldi szomszédjaival kötött, így Boszniával és Szerbiával. Nemsokára Dubrovnik lett a balkáni kereskedők legfontosabb árucsere-helyszíne. Dubrovnik sok vonatkozásban egyre inkább Velence vetélytársává kezdett válni, ezért a Serenissima (Velencei Köztársaság hivatalnoki rendszere) mindent megtett annak érdekében, hogy konkurensét elnyomja.

A köztársaság megalakulásáig

1204-ben a keresztesek által elfoglalt Konstantinápoly, vagyis Bizánc nem tudott védelmet nyújtani, így a város kénytelen volt Velence fennhatóságát elismerni, ettől kezdve mintegy 150 éven át Velence irányítása alá tartozott. A hatalmas, de távoli Signoriát Velencéből küldött bizalmi személy, a rektor képviselte. Ekkor vezették be a velencei intézményeket, alakult meg a minden nemest magában foglaló Nagytanács, és a rektor nevében kormányzó Kistanács. Dubrovniknak Velence által kijelölt rektort és püspököt kellett vállalnia, Velence nevezte meg a Nagytanács tagjait, és mindent elkövetett, hogy a várost ellenőrzése alatt tarthassa. A 13. század folyamán Dubrovnik sokszor akart kiszabadulni Velence fennhatósága alól, a városlakók három alkalommal is fellázadtak, hogy kivívják szabadságukat.

Egyúttal a polgárokra vonatkozó, a városi élet szabályozását szolgáló rendeletek kibocsátása is fontos volt. Ebben az időben Dubrovnik lakossága szociálisan differenciált (köznép, a hajótulajdonos és a kereskedő patrícius-nemesség, a környékhez tartozó földbirtokos- és a vegyes nemesség), s ekkortól említhető egy, az agrárvidéken regnáló nemesi réteg is. A nemesség a város minden hivatali helyét kisajátította magának, ezzel a város a Földközi-tenger medencéjének tipikus nemesi köztársasági formáját vette fel.

A Velencei Köztársaság idején a város autonóm volt. Megválaszthatta kis- és nagytanácsát, szenátusát és más vezetőket. A közösség 1272-ben alapszabályzatot fogadott el. A város ekkor Boszniával is kereskedett.

A város kereskedelme – ugyan Velence elől titkoltan – a 13. században erőteljesen fejlődött. A század folyamán az olasz és horvát parti városok és területek közt (mint Epirus és Albánia) szerződéseket, kereskedelmi megállapodásokat kötöttek, a kereskedelmi kapcsolataikat Szíriáig és Észak-Afrikáig is kiterjesztették. Dubrovnik kikötőjében egyre több idegen hajó horgonyzott, és a dubrovniki kereskedők is béreltek idegen hajókat, hogy a növekvő árukereslet szállításait ki tudják elégíteni. A velencei fennhatóság korszakában a virágzó földközi-tengeri kereskedelmi forgalmában háttérbe szorított Dubrovnik egyre fontosabbá vált. A várost ekkor gazdag nemesek, kereskedők, írók, parasztok lakták. A nemesek alkották a város vezetőrétegét.

A 13. században a dubrovniki kormányzás már a szomszéd vidékekre is kiterjedt, nemcsak a városra. 1333-ban Lastovo is csatlakozott a városhoz, ezzel megalakult a Dubrovniki Köztársaság. A stoni csatában a szerbek átengedték a félszigetet a Köztársaságnak. 1345-ben már Mljet szigete is a dubrovniki kormányzat alá tartozott. Ston fontos stratégiai pont volt Dubrovnik számára, mert innen ellenőrizhette a Mljeti-csatorna forgalmát.

Raguzai Köztársaság

1358-ban a zárai békével a Magyar Királyság része lett. Szimbolikusan I. (Nagy) Lajos volt az uralkodó,valójában 1808-ig Raguzai Köztársaság néven szabad állam volt. A korábbi „Comunitas Ragusina” címet mostantól „Respublica Ragusina” váltotta fel.

A köztársaság 168 évig tartozott magyar fennhatóság alá, és ez olyan rövid periódus volt, amikor a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között a Szent Koronához történő tartozás nem volt gátja a városállam fejlődésének. A fennhatóság elismerésének jeléül harminc gálya kiállítására kötelezték magukat, 500 aranyforintot fizettek Mátyás királynak és a magyar király tiszteletére ünnepeket tartottak. Erről az időszakról Hegedűs István így ír:

„Raguza nemcsak a törvény betűi szerint, de szellemben, lélekben is Magyarországhoz tartozott. Nem is érezte magát meghódított tartománynak, de történelmi öntudatába ment át a magyar korona iránti hódolat”

Az oszmánok balkáni uralma idején a kereskedelem, a hajózás és a hajóépítés a köztársaság legfontosabb gazdasági ágainak számított. A dubrovniki hajóépítés világszerte ismert volt („hajóépítés dubrovniki módra”). A 16. század közepén több mint 180 nagy hajója 36 000 kocsirakománynak megfelelő hajótérrel rendelkezett.

1667-ben hatalmas földrengés rázta meg a várost, de hamar újjáépítették.

A 19. századtól napjainkig

1808. január 31-én Auguste Frédéric Louis Viesse de Marmont marsall megszüntette a Raguzai Köztársaságot, és a francia Illír tartományhoz csatolta. A várossal szemközti Lokrum sziget csúcsán a Napóleon-kori francia erőd romjai ma is láthatók. 1813-ban Điva Natalija Dubrovčani felkelést robbantott ki a szabadságért, de az osztrák hadsereg leverte és bevonult a városba.

1815-ben a Bécsi Kongresszus Dubrovnikot a Habsburg Birodalomhoz csatolta, és 1918-ig osztrák uralom alatt maradt.

Az első világháború végén, 1918. december 1-jén, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A várost és környékét egy körzetbe sorolták és Dubrovnikot tették meg központtá.

1941-ben a horvát állam része lett, majd olasz megszállás alá került. Az olaszországi fegyverszünet után a németek vonultak be. A városban is működött egy partizáncsoport, emiatt a fasiszták sorozatosan terrorizálták a város lakóit. 1944 őszén a fasiszták kiűzése után felszabadult a környék és kommunista irányítás alá került. A kommunisták 109 civilt öltek meg. A város a háború után a szocialista Jugoszlávia része lett.

1951. február 20-án egy 1,9 kilogrammos meteorit zuhant le Molunatun, amit „dubrovniki meteorit”-nak neveztek el.

1990-ben a horvátországi többpárti választáson a legtöbb szavazatot a HDZ szerezte meg. Ekkoriban a város lakossága 70 ezer fő volt, amiből 58 ezer horvát és 4500 szerb volt. Az 1991-ben tartott népszavazáson a választók többsége a horvát függetlenségre szavazott. A város sokat szenvedett a délszláv háborúban is, 1991 októberétől 1992 májusáig lőtték a szerb és montenegrói csapatok, akik a belváros műemlékeit sem kímélték.  A háború után a megrongálódott épületeket az UNESCO segítségével állították helyre.

2007 nyarán hatalmas tűzvész pusztított a régióban. Dubrovnikot nehezen tudták megvédeni, és néhány peremvidékén sok kár keletkezett.

Látnivalók:

A város védőszentje Szent Balázs (Sveti Vlaho), akinek szobrai szerte a városban megtalálhatók. Szent Balázs hasonló fontosságú, mint Márk apostol Velence számára, a város legnagyobb templomát is róla nevezték el. A város számos régi épülettel dicsekedhet, de itt található a Trsteno Arborétum, a világ legrégibb arborétuma, melynek története 1492-nél korábbra nyúlik vissza. Dubrovnik büszkélkedhet a világ harmadik legrégibb apotékájával, amely 1317 előtt épült, és még ma is működik a Testvérkék templomában. (Ez Északra van Dubrovniktól kb 20km-re.) 300 fafajta van benne. 1991-ben a háborúban a 80%-a leégett.

A Dubrovniki öbölben található a 72 hektáros, fával borított Lokrum sziget, ahol a legenda szerint Oroszlánszívű Richárd is kikötött, miután 1192-ben hajótörést szenvedett. (Dél felé látható)

A szigeten egy erőd, egy botanikus kert, egy kolostor és egy nudistastrand is található.

Városfal

A városfalat a 13. és a 17. század között építették, 1940 méter hosszú és 25 méter magas. Vastagsága 4–6 méter, a tengernél  3 m körüli. Több erődöt is építettek hozzá.

A Minčeta-erődöt 1319-ben fejezték be, majd 1464-ben bővítették. A Bokar-erőd a városfal nyugati oldalán van, csillagnak is hívják. 1461 és 1463 között építették. Itt tartják a nyári játékokat. A Szt. Iván-erőd a város délkeleti felén van, a 16. században építették. Lovrijenac-erőd a nyugati fal külső felén található egy 36 méteres sziklán, a 14. században építették. Revelin-erőd a város keleti felén fekszik és 1462-ben építették.

A városba két kapun lehetett bejutni. A Pile kapu, vagyis a nyugati kapu és a Pločai kapu a város keleti végénél található, és a 15. században építették. A Pile kapu két részből áll: a belső gótikus, amely 1460-ban épült, és a külső reneszánsz kapu, amely 1537-ben. A középkorban itt volt a felvonóhíd.

A városfalon belüli részt, az óvárost az UNESCO 1979-ben a kulturális világörökség részévé nyilvánította.
Templomok és kolostorok

A Szűz Mária tiszteletére felszentelt katedrális

Dubrovnik legnagyobb temploma a katedrális, amelyet Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel.

A dubrovniki katedrális 1713-ban épült egy földrengésben elpusztult 12. századi katedrális helyére, de a régészek 7. századi templom maradványait is megtalálták.

A városban több templomot is a 14. században építettek: Szt. Klára-templom, zsinagóga, Ferences-kolostor és templom, Domonkos-kolostor és templom. A zsinagóga Európában a második legrégibb, illetve a világon az első szefárd zsinagóga, amit a Spanyolországból száműzött zsidók építettek. A Ferences-kolostor és templom a Strandunon keresztül érhető el.

A Szt. Balázs-templomot 1706–15 között építették barokk stílusban. Szent Balázs több szobron, freskón is szerepel. A Szt. Megváltó-templomot 1520-ban, egy földrengés után, a városi tanács építette fogadalmi templomként, hálából a túlélők nevében és az áldozatok emlékére. Az 1667-es földrengést sértetlenül megúszta, és eredeti formája azóta sem változott. Reneszánsz stílusban épült.

A Jezsuita-kolostor és a Szt. Ignác-templom barokk épületek a 18. századból. A helyiek csak jezsuitáknak nevezik az épületeket. 1725-ben végeztek a templom építésével, majd 1729-ben nyílt meg a lakosság számára.

A Szt. József-templomot 1667-ben építették barokk stílusban. A Benedek-kolostort és templomot a 11. században építették, a legöregebb épületek közé tartoznak a városban. Korai romantikus stílusban építették.  A Szt. Rókus-templom 16. századi reneszánsz templom. A Szt. Miklós-templomot a 13. században emelték román stílusban, de a dél-dalmáciai stílus elemeit is tartalmazza.

Más felekezetűek is élnek a városban, akiknek templomuk van. A szerb ortodox hívők a Szt. Hír Szerb Ortodox Templomot használják, amelyet 1877-ben építettek, ikonjain a szent hír közlése (annuntiatio) látható. A muzulmánok a Mesdžidben, a Miho Pracat utcában levő iszlám épületben imádkoznak. A muzulmánok az 1878-as boszniai megszállás után érkeztek a városba.

Egyéb látnivalók

Az Orlando-oszlop

Az Orlando-oszlop Orlando vitéz kőoszlopa. Hosszú ideig itt volt emléke egyedül a világon. Az oszlopon a szobra látható, amint egy kardot tart.

Városi harangtorony vagy óratorony – először 1444-ben építették. A ma is látható tornyot 1929-ben emelték. Harangja eredeti, 2 tonnás.

Boninovo temető volt a város főtemetője, azonban 2007-ben megtelt. Dubacon választották ki az új helyet.

A város védőszentje Szent Balázs, akinek szobrai az egész városban láthatók. A helyiek büszkén emlegetik George Bernard Shaw-t, aki 1929-ben ittjártakor azt mondta: „Ha látni akarod a földi paradicsomot, gyere el Dubrovnikba”.

A Stradun, avagy Placa Dubrovnik 500 éves, 300 méter hosszú főutcája kávézókkal és üzletekkel, melyek megőrizték korabeli kinézetüket. A Stradun az egyetlen széles utca az óvárosban. Sok turista szerint a Stradun a világ legszebb utcája.

2010 nyara óta libegővel fel lehet jutni Srđ-re.

Élet:

A legfontosabb esemény a város kulturális életében a Dubrovnik Summer Festival (július 10-augusztus 25), mely hagyományosan 1950 óta tartott rendezvény. Nagyon híres a Dubrovnik karneválünnepség, az úgynevezett Dubrovnik karnevo (a karnevál szó helyi változata), ezt az Olaszországból átvett ünnepséget a korai középkor óta tartják.

Split

Nevének eredete
Neve a görög aszpálatosz (= tüskebokor) főnévből ered, de lehet, hogy illír eredetű, és a latin palatium (= palota) főnévhez igazították hozzá, mivel Diocletianus császár 293 és 305 között palotát emelt a kis halászfaluban, és ide vonult vissza.

Története:

Ókor
A város helyén eredetileg görög kolónia volt, majd római uralom alá került. A település első lakója Diocletianus császár volt, aki 293-ban palotát épített a barátságos tengeröbölhöz. Lemondása után ide vonult vissza és itt, ebben a 38700 négyzetméteres (180 x 215 méteres) luxuspalotában töltötte élete utolsó éveit. A népvándorlás során a 7. században a közeli Salona lakossága a hódítók elől a palota biztonságos falai közé menekült.

Középkor
A palota körül alakult ki a későbbi város, majd horvát uralom alá került. A 9. században elterjedt a kereszténység is és felépítették a város első templomát. A városi kikötőtől nyugatra lévő félszigeten a 10. században kezdték el építeni a benedek-kolostort, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek fel. Ezt a félszigetet később Sustipan-félszigetnek nevezték el. 1105-ben magyar uralom alá került, amikor Kálmán király seregei vették be. 1116-ban Velence foglalta el, de még ez évben visszatért a magyar uralom alá. 1124-ben II. István rövid időre ismét elfoglalta, de 1125-ben ismét Velencéé lett. 1137-ben II. Béla serege foglalta el. 1164-ben Bizánc békekötéssel szerezte meg, 1167-ben behódolt III. Istvánnak. 1170-ben ismét bizánci sereg foglalta el, de 1180-ban III. Béla visszafoglalta. Itt szállt tengerre 1217-ben Szentföldre menvén II. András király. Ide menekült 1241-ben IV. Béla a tatárok elől, itt a székesegyházban vannak eltemetve lányai Katalin és Margit.

1322-ben a város Velencéhez pártolt, de 1357. július 8-án a magyarok visszafoglalták. 1420-ban azonban végleg Velence birtoka lett és a városállam uralma csak 1797-ben ért véget. Ekkor előbb osztrák, majd 1806 és 1813 között francia, végül ismét osztrák uralom alá került.

A 19-20. században
1805 - 1813 között Dalmácia és ezzel együtt Split is Napóleon uralma alá került. Ezt az uralmat ma egy utca a Marmontova utca őrzi. 1813-ban a Habsburg Birodalom része lett, azonban a városban erős belső konfliktus volt az olaszok és nem olaszok között.

1912-ben megépítették a vasutat, így Dalmácia összekötetésben volt Horvátországgal.

A Monarchia felbomlásával a független Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1941-ben olasz megszállás alá került, de 1943-ban az olasz kapitulációval megszűnt az olasz uralom is. 1979-ben az UNESCO a belvárost a világörökség részévé nyilvánította.

A 221 000 lakosú Split Horvátország második legfontosabb városa, a horvát tengerpart legnagyobb városa, valamint közép-Dalmácia szíve, igazgatási és gazdasági központja. Split egyike Horvátország legnagyobb demográfiai növekedési arányt produkáló városainak. A Split-öböl partjait is magába foglaló félszigeten és az azt övező dombokon elterülő várost északról a 780 m magas Kozjak, keletről az 1330 métert is elérő Mosor-hegy védelmezi. A mediterrán klímájú Split Európa egyik legnaposabb helye. Naponta átlagosan 7 órát süt a nap, de ez a szám július folyamán elérheti a 12 órát is. A meleg tengeri áramlatoknak köszönhetően a fürdőszezon májustól szeptemberig tart. Az 1700 éves tradícióval büszkélkedő város éghajlatának, csodás partvidékének és római kori műemlékeinek köszönhetően a horvátországi nyaralóhelyek között kitüntetett figyelmet érdemel. Split, nagy városként, az éjszakai életbe magukat aktívan belevetni akaró fiataloknak, és idősebbeknek sem fog csalódást okozni.

Split gyönyörű, és hangulatos. Talán a legpezsgőbb, és legmediterránabb hangulattal büszkélkedő horvát város, ahol a történelmi belváros szűk utcáin, és széles sétányain mindig zajlik az élet: zenészek, táncosok, koncertek dobják fel a rengeteg embertől már egyébként is nagyon pezsgő hangulatot, számos kiülős étterem, és pizzéria van, ahol csodás környezetben, a történelmi épületek közt, vagy éppen a tengerparton lehet hódolni a gasztronómiai élvezeteknek.

Split óvárosa, a Diokléciánusz-palota

Split legnagyobb látványossága a Dikléciánusz-palota. Egy az egyetlen épségben megmaradt római kori építészeti emlék egész Dalmáciában. A palota egy hatalmas négyzet alakú erődítmény, melyet monumentális várfalak vesznek körbe. A Dikléciánusz-palota minden egyes utcája és építménye mesébe illő, varázslatos. A Szent Duje székesegyház tornyába mindenképpen menjünk fel, mert innen nagyon szép kilátás nyílik a teljes óvárosra és a szemközti Brac szigetre. Csak kevesen tudják, de magyar érdekeltségei is vannak a Palotának, hiszen itt temették el IV. Béla kisebbik lányát Katalint.

Trogir

Trogir a Split-öböl nyugati sarkában egy mesterséges szigeten fekszik, a Ciovo sziget és a szárazföld közötti tengerátjáróban. A szigetet a szárazfölddel egy 20 méter hosszú középkori kõhíd, míg a Ciovo szigettel egy 110 méter hosszú mozgóhíd köti össze. Trogir óvárosi része ezen a kis szigeten található. Az idõk során hozzáépült újvárosi rész a sziget körül a Ciovo szigeten és a környező domboldalakon terül el.

Trogir a szárazföld és a Ciovo sziget között fekszik

Trogir Horvátország egyik legszebb városa. A város történelmi központja az UNESCO világörökségének része.
 
Trogir történelme
Trogirt Kr.e. III. században Issából (Visa) származó görög telepesek alapították. A város kedvezõ adottságainak köszönhetõen - könnyen megközelíthetõ a tenger felõl, jól védett és fontos kereskedelmi útvonalban található Split és Zadar között - hamar virágzásnak indult. Ez a gyors fejlõdés azonban sokaknak szemet szúrt, és hamarosan Trogir különbözõ birodalmak célpontjává vált. A várost folyamatosan uralma alá hajtották a Dalmáciát is sokszor megszálló környező népek: a görögök, az illírek, a rómaiak, a bizánciak, a velenceiek, a franciák, az osztrákok és természetesen mi magyarok is. Bizony, mi magyarok is uralmunk alatt tartottuk Trogir városát, de csak kis ideig. Például, IV. Béla királyunk itt talált menedéket a tatárjárás idején és a mai napig itt õrzik koronázási palástjának csuklyáját.

 

Ezek a megszálló csapatok nem csak elfoglalták, hanem rajta is hagyták kézjegyüket ezen a kis városon, amiket sok helyen Trogir még a mai napig is visel. Így nem meglepõ, ha római feliratokkal, velencei ablakkeretekkel, román kori kapubejárókkal találkozunk, vagy gondoljunk csak a fõtéren található Sv. Lovro székesegyházra, amit 1200-ban kezdtek el építeni, de csak 1604-re fejezetek be. A dómon megtalálhatók mind a román, a gótikus, és a reneszánsz építészet jellegzetességei is.

Trogir lenyűgözõ, romantikus, középkori jellegét fõként a XIII. és a XV. század között nyerte el. Kis utcácskáival, labirintus jellegű városépítészetével, régi, ódon lakóházaival, palotáival, templomaival, õrtornyaival lehengerli az ide látogatókat, és visszarepíti õket az elmúlt korokba.

 

Trogir óvárosának észak-nyugati sarkában fekszik a Kamerlengo erőd. A XIII. században kezdték el építeni. Miután 1420-ban a Velencei Köztársaság Trogirt is elfoglalta az erődítményt tovább építették. Erős és masszív haditengerészeti bázissá építettek. Ekkor nyerte el a Kamerlengo erőd a mai formáját. Ma Trogir középkori látképének egyik legimpozánsabb eleme az erődítmény. Nyaranta könnyű- és komolyzenei előadásokat tartanak az erőd belsejében.  

Érdekességként észrevehetjük Trogir utcácskáin sétálva, hogy nem csak a házakat építették kõbõl (pontosabban mészkõbõl), hanem az utcák is ilyen kõtömbökkel vannak burkolva. Az idõk során az utcák középsõ részén, ahol az emberek járnak, annyira megkopott ez a járóburkolat, a házak falainak lábazatához képest, hogy akár tíz centiméterrel is lejjebb lehet az utca kövezete. A kövek nem egyforma keménysége miatt, nem mindenhol egyenletesen koptak le ezek a járólapok, hanem az egyik lejjebb, míg a másik feljebb van.  

 

Sibenik

 

Sibeniki sétánkat minden bizonnyal a kikötői sétányról fogjuk indítani, hiszen itt van a városi parkoló. A parkolóba lent a sétányon, a sorompón áthajtva jutunk be (nem lehet eltéveszteni a parkolót, jól ki van táblázva az egész városban). Az óváros előtti kis utcán lehet parkolni. Fizetni kifelé a sorompónál kell.

A parkolót járda és kis zöld füves rész követi. Ahogy behajtunk a parkolóba, mindjárt az elején egy nagy erődítményszerű épület fogad két ágyúval. Akár itt is bemehetünk az óvárosba, vagy ha tovább sétálunk, akkor közvetlenül a Szent Jakab katedrális előtti lépcsősoron is felsétálhatunk. Bárhol is menjünk be az óvárosba, ahogy beérkezünk megcsap a fülledt páradús levegő és az 500 éves mediterrán, nyüzsgő élet. Elsőként nézzük meg Sibenik leghíresebb épületét a Szent Jakab székesegyházat.

 

Egy XII. századi templom helyén kezdték el építeni a katedrálist 1402-ben. Az építéshez a közeli Brac szigetről hozták ide a híres horvát mészkövet. (A washingtoni Fehér Házat is ebből a braci mészkőből építették fel.) 1433 és 1441 között híres olasz mesterek kezdték el a székesegyház építését. 1444-ben Juraj Dalmata főépítész úgy gondolta, hogy túl kevés pénzt költöttek eddig, az építkezésre, nem lesz elég popmás a katedrális, így az olasz építészeket hazaküldte és velencei mestereket hívott helyettük.

A velenceiekkel áttervezték az építkezést, hozzáépítették a katedrálishoz a két oldalhajót és megnövelték a szentélyt. A szentély külső borítására 74 emberi arcot faragtak fel. Ezek az emberek mind fontos szerepet töltöttek be akkor a város életében, az építkezésben, vagy éppenséggel sok adományt adtak a katedrális építésére.

 

1475-ben Juraj Dalmata főépítész meghalt, munkáját Nikola Firentinac toszkán mester vitte tovább. Ő reneszánsz stílusban folytatta az építkezést. Ekkor kerültek be a díszes boltívek, szépen faragott oszlopok, szobrok, domborművek. Az UNESCO 2000-ben a Világörökség részévé nyilvánított a katedrálist.

A dóm oldalán található azoroszlános kapu, ahol rendszerint turisták hada fényképezkedik. Az oroszlánok tartotta oszlopok tetején találjuk a teremtés két jelképét: Ádámot és Évát. A Szent Jakab székesegyház nyáron 8 és 12, valamit 16 és 18 óra között díjmentesen látogatható. A katedrálisban fényképezni nem lehet!  

 

 

A Szent Jakab katedrálissal szemben egy kis teret találunk. A tér végén egy érdekes vörös hátterű boltíves építmény látható. Az építmény 1533 és 1546 között reneszánsz stílusban épült. Eredetileg is, és most is a helyi városháza működik a falak mögött. Az árkádsor árnyékában egy kávézót találunk, ami a nagy hőségben csordulásig megtelik tikkadt túristákkal. Sibeniki óvárosi sétánkat innen érdemes továbbfolytatni.

 

Sibenik óvárosa tulajdonképpen két párhuzamos utcából áll, erre vannak merőlegesen felfűzve a további sikátorok, kis terecskék. Érdemes elindulni innen a Városházától a tér végén induló utcán és végigsétálni az óvárost. Ez a séta kb. 10-15, maximum 20 perc alatt letudható. Az óváros végigsétálása után javasoljuk, hogy másszunk fel a dombtetőn fekvő Szent Mihály erődbe. Ehhez az alábbi táblát kell követni.

Az erődhöz felvezető út kicsit kaptatós, főként a nyári forróságban jó erőnlétet kíván meg. Útközben több helyen vannak pihenők, hideg italt kínáló árusok és vendéglők. Ha elfáradnánk, inkább álljunk meg pihenni, minthogy rosszul legyünk valamelyik sitkátorban. Erőléttől függően 10-15-20 perc alatt fel lehet érni az erőd bejáratához.

 

A 70 méter magasra épített erõdöt eredetileg a középkorban építették. Ekkor még Szent Anna erõd néven tartották számon. A XVI. században a török támadása miatt újjáépítették az erõdöt és új nevet adtak a védműnek, Szent Mihály erõd néven. Sibenik nevezetességeinek megtekintése után érdemes felsétálnunk ide, mert csodálatos kilátás nyílik a tengerre és Sibenik óvárosára.

 

Krka Nemzeti Park

A varázslatos Krka Nemzeti Park 16 kilométerre található Sibeniktől, így az ide való ellátogatás mindenképp ajánlható. A nemzeti park a Krka folyó nagy részét, Skradintól Kninig tartó szakaszát foglalja magába. A Krka Nemzeti Parkban számos csodálatos szikla, vízesés, valamint különleges állat- és növényvilág található. 18 halfajából 10 endemikus, tehát a világon egyedül a Krka nemzeti parkban található meg (a búvárkodás csak engedéllyel lehetséges). 222 madár, és 18 denevérfaj is színesíti a park csodálatos állatvilágát. Európa egyik leggazdagabb, legszebb, és legértékesebb természeti területéről van szó. A nemzeti park környéke műemlékek szempontjából is értékes. Római, és középkori épületek feltárásai találhatók itt, de az is bizonyított, hogy ezen a területen már az őskorban is éltek emberek. Legértékesebb műemléke pedig az egyik szigeten található kedves Ferences-kolostor. Igazán aktív kikapcsolódást kínál ez a hely: gyönyörködhetünk a vízesésekben, az állatokban, a növényekben, és a többi természeti szépségben, fürödhetünk a vízesések alatt, kipróbálhatjuk az "ókori jakuzzit", stb. A belépődíj a nemzeti parkba 95 kuna 2013-ban. Bővebben a nemzeti parkról itt: [Krka Nemzeti Park]

 

Zadar

eredetileg is egy kis szigetre épült. Már a középkor elején erős várfalak és bástyák vették körül. Igazi vízi erődítménnyé a velencei időkben vált. Zadar volt a Velencei Köztársaság legnagyobb erődítménye. Az erős várfalak mindig megvédték Zadart, még a török sem tudta elfoglalni (a XVI. században).

A várfalak nagy részét a középkorban húzták fel, majd amikor Velencei Köztársaság elfoglalta Zadart továbbépítették. Igazi erődítménnyé akkor vált, amikor a XVI. században a törökök megtámadták Zadart és könyörtelen csapást mértek a városra. Zadar védelme azonban annyira erősre sikeredett, hogy nem sikerült elfoglalniuk.

 

A várfal leglátványosabb része a régi Városkapu avagy Szárazföldi kap. Egykoron ez volt Zadar főbejárata. Eredetileg római alapokra épült a Városkapu, de az eredeti kapu megsérült a velencei háborúkban. 1543-ban Michele Sanmicheli olasz építész újratervezte és újjáépítették. A diadalív formájú kapu az egyik legszebb és legjobb állapotban megmaradt műemlék egész Dalmáciában. A középső boltív felett a Velencei Köztársaság jelképe a szárnyasoroszlán látható, két oldalt pedig Szent Márk (a velencei flotta védőszentje) és Szent Kreseván Zadar védőszentjének pajzsa fedezhető fel.

Eredetileg egy széles árok húzódott a várfal előtt. A városba fahídon keresztül lehetett bejutni. Zadarba nyolc kisebb-nagyobb kapu vezetett be. Mára csak néhány kapu maradt meg, a teljes várfal nagy része megsemmisült.

 

Az öt kút tere a várfal és a városi park között található. A XVI. századig egy hatalmas árok volt a kutak helyén. Miután a velenceiek elfoglalták Zadart és megindultak a törökök, hogy az Oszmán Birodalom részévé tegyék a várost, gyors építkezésbe kezdtek. Hatalmas várfalakat és őrtornyokat építettek. Miután felhúzták a várfalakat rájöttek, hogy a város ivóvíz nélkül maradt, mivel a kutak a várfalon kívül maradtak. Hogy ne maradjanak ivóvíz nélkül a zadariak, a kutak elé óriási víznyelő tárnákat és vízvezetékrendszert építettek. A most látható teret a XIX. században az osztrákok alakították ki.

A várfalnál egy nagy ötszögletű tornyot látunk. Ez a kapitány torony. Nevét természetesen arról kapta, hogy Zadar kapitánya a közelben lakott és innen irányította a város működését. Eredetileg tíz ilyen magas ötszögletű torony volt Zadarban. Ezt is a török elleni védekezésképpen építették a velenceiek. Az eredeti tíz toronyból, ez az egyetlen maradt meg épségben. A kapitány torony tetejéről csodálatos kilátás nyílik Zadar óvárosára. Ma különböző kiállításoknak ad helyet.

 

Népek tere

A zadari élet központja a középkortól kezdve napjainkig. Több fontosabb épület található a Népek terén melyek mind a velencei, mind a II. Világháborúban, mind a délszláv háborúkban súlyosan megsérültek. A velencei támadások alatt a XV. században az egész tér teljesen megsemmisült. A XVI. században építették újra olaszos stílusban. A városházát 1562-ben ugyanaz a Michele Sanmichel tervezte aki a Szárazföldi kaput. A Loggiát 1565-ben építették újra az eredeti épület helyére. A Loggiában eredetileg bíróság működött. A tér keleti oldalán található a Pedrini palota. Itt egy nagyon szép reneszánsz stílusú erkélyt figyelhetünk meg. Az épület ma városházként üzemel. A városháza mellett van az óratorony. A XIX. század elején építették, azóta folyamatosan működik.

 

Egy nagy fém lámpa áll a Népek tere közepén. Zadarban 1520-ban vezették be a helyi közvilágítást. Ekkor még hagyományos, fa tüzeléssel működtek a lámpások. 1860-ban elkezdték lecserélni a fa tüzelésű lápákat olajlámpára. Először 300 darabot cseréltek ki, majd az összeset. A most látható lámpa pontosan egy ilyen olajlámpa helyén áll.

Szintén a Népek terén található a Zadari Nemzeti Múzeum. 1962-ben alapították, a múzeum egy általános, komplex múzeum. Egyesíti a néprajzi- természettudományi- városi- és művészeti vonalakat, egyszóval szinte minden megtalálható itt. Az 1905-ben alapított természettudományi tárlat a helyi növény- és állatvilágot mutatja be. A néprajzi gyűjteményt 1945-ben alapították, a helyi hagyományokat vonultatja fel, míg a képzőművészeti részleget 1948-ban alapították. Ha hosszabb időre érkezünk Zadarba, érdemes végigsétálni valamelyik kiállításon.

A Népek Terére ma leginkább a laza, mediterrán hangulatú kávézók a jellemzők.

Kalelarga

A Kalelarga vagyis Široka ulica Zadar sétálóutcája. A Népek terétől indul és a Fórumig tart. A II. Világháborúban szinte teljesen megsemmisült a főutca és az épületei. Mára helyreállították a sérült épületeket. Sok épületet eredeti középkori jellegében sikerült helyreállítani, míg mások modern stílusban épültek fel. (A felújításkor használt modern stílus ma már kissé szocreálosnak tűnhet.) A Kalelarga nagyon kedvelt a zadariak körében. Megannyi üzlet és kávézó található a sétálóutcán a helyi rendezvények, felvonulások is kivétel nélkül érintik.

 

Arsenal

A XVIII. században épült. Eredetileg a velencei hajóflotta hadiraktára volt. Az épületet meghagyták eredeti jellegében, de teljesen felújították. Ma kulturális- és szórakoztató rendezvények helyszíne.

 

Szent Donát körtemplom

A bizánci uralom idején a IX. században Donát püspök kezdte el építtetni román stílusban. A X. században említik először az írásos emlékek. Ekkor még Szentháromság templom néven említették. A XV. században nevezték át építtetője Szent Donát után. A templom nagyon szokatlan kinézetű, hiszen egyrészt kör alakú, másrészt két szintes, harmadrészt nincs harangtornya. Istentiszteleteket ma már nem nagyon tartanak itt, de kiváló akusztikája miatt zenei előadások kedvelt helyszíne. Mára Zadar szimbóluma lett a Szent Donát körtemplom.

 

Fórum

Az óváros északi felének legnagyobb szabad területe a Fórum. Egy 90x45 méteres területet foglal magába. Augustin római császár rendeletére építették a III. században. A római korban ez volt a város központja. A Fórumon találkoztak az emberek, itt ettek és pihentek a sziesztaidőben. Kézműves üzletek, étkezési lehetőségek és egy kisebb piac volt itt eredetileg. Egy római szentély is a Fórum része volt, ahol áldozatokat mutattak be. Ma már csak romok látszódnak az eredeti komplexumból. Két oszlop maradt meg csak épségben. Az egyik a szégyen oszlopa volt. Aki valamilyen bűnt követett el, azt ehhez az oszlophoz láncolták, hogy megszégyenítsék a többi lakos előtt.

Szent Anasztázia katedrális

A legenda szerint a szentély helyén egykoron ház állt, ahol egy római nő és egy római nemes élt. A férfi elhagyta a nőt, a nő pedig új életet kezdett. Ezt azonban nem nézte jó szemmel a helyi nemesség és a nőt halálra kínozták a Fórumon. A legenda szerint ettől a római nőtől származik a Szent Anasztázia név. Az írásos emlékek szerint, pedig egy korai keresztény bazilika volt itt egykoron, amelyet 1202-ben a keresztes hadjárat során teljesen leromboltak. Egy dolog biztos, a jelenlegi templomot a XII. és XIII. század során építették fel román stílusban. Ez egész Dalmácia legnagyobb székesegyháza. A harangtorony teljesen külön épült a szentélytől. A XV. században kezdték el építeni és közel 300 évvel később a XIX. század elején fejeztek be.

Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg itt Zadarban. Zadar jelképe a Szent Donát templom, melyet a harangtoronnyal együtt fényképeznek le. Ez a harangtorony azonban nem a Szent Donát, hanem a Szent Anasztázia székesegyház része. Nem baj, azért a képeslapokon és a fényképeket jól mutat egymás mellett a két egyedi kinézetű építmény.

 

Tengeri orgona

A sétány végén érdekes lépcsőket vehetünk észre, melyek a tengerbe tartanak. A lépcsők mögött lyukakat vehetünk észre, ahonnan különböző zörejek, hangok hallatszanak. Ez a híres Zadari tengeri orgona.

Az alkotás mintegy 70 méter hosszan tarkítja Zadar fehér mészkő sétányát. Ez egy olyan hely, ahol az emberi képzelőerő, a művészet, a kivitelezés és a természet ereje találkozik. Megálmodója Nikola Basic építész. Elkészülte után azonnal a helybéliek és a turisták kedvelt találkozóhelye lett.

 

A víziorgona légyege, hogy a lépcsők alatt mélyedések vannak, ahol bever a tengervíz. Ezt a vizet polietilén csövekbe vezetik, melyek a part felé haladva folyamatosan szűkülnek. Ahogy szűkülnek a csövek felgyorsul a víz áramlása és a víziorgona kürtője hangot ad ki. A lépcsők hét fokozatban tartanak a tengerbe, így hét különböző hosszúságú csőrendszeren halad végig a tengervíz. Ahogy növekszik a távolság, vagyis ahogy egyre kijjebb vannak a lépcsők, úgy a tengervíznek is egyre nagyobb utat kell megtennie, mire a kürtőhöz ér. A hosszabb úton sokkal jobban felgyorsul a víz a csövekben, így magasabb hangon szól a kürtő, mint azokon a helyeken ahol rövid utat tesz meg a víz.

A zadari tengeri orgona 35 sípból (csőből) áll. Hét különböző hangszinten, öt mélységben tud „zenélni”. Igazán az esti órákban érdekes a tengeri orgona, amikor a napnyugtakor kiülnek az emberek a jó meleg kövekre és onnan nézi végig, hogy nyugszik le a nap és közben hallgatják a természet zenéjét.

A Nap köszöntése (A Nap emlékműve)

A világhírű tengeri orgona után egy újabb látványossággal bővült Zadar óvárosa. Az építmény a tengeri orgonán is túl, a sétány legvégén található. Tervezője ugyanaz a Nikola Basic, aki a néhány méterrel lejjebb található tengeri orgonát is megálmodta.

Alakja egy 22 m átmérőjű kör. Több mint 300 többrétegű üveglemez és napelem alkotja. A Nap köszöntése alkotás a célja, hogy mutassa a természettel való kommunikáció és együttélés fontosságát. Míg a tengeri orgona hangot képez a természet erejéből, addig a Nap köszöntése fények - fényjáték - formájában szimbolizálja a természet fontosságát és erejét.

 

Nappal a napelemek magukba szívják a nap energiáját, ami sötétedés után látványos fényjáték keretében ad ki magából. A látványos fényjátékon túl elektromos energiát is termel az alkotás, melyet a fogyasztók felé továbbít. Gyakorlatilag nemcsak a fényjátékra jutó energiát képes megtermelni, de az egész partvidék ezt a bioenergiát használja. Ez a bioenergia háromszor olcsóbb, mint a hagyományosan előállított mesterséges energia.

Érdekes egybeesés, mivel egyesek szerint itt Zadarban van a világ legszebb naplementéje. Valóban csodálatos látvány, ahogy a nyári nap szép hossza eltűnik a szemben található Ugljan sziget mögött. Ahogy leereszkedik a nap, egészen vörösen színben világítja be az Ugljan sziget mögötti szigetvilág megannyi aprócska és nagyobb szigeteit. A naplemente közben hosszan hallgathatjuk a Tengeri orgona morajló hangját majd a Nap köszöntése fényjátékait tekinthetjük meg.